TÁJÉKOZTATÓ


Kedves vásárlóink!

Veszélyhelyzet van. Komoly kihívások érnek bennünket. Most én, a nagy mesélőkedvű „Okos Játékos” is azt mondom Önöknek: nincs mese: be kell tartani az előírásokat! Vigyázni kell magunkra, vigyázni kell egymásra!

Ugyan a rendelkezések egyelőre lehetővé tennék, hogy nyitva tartunk, ugyanakkor Önöknek vásárlóknak tiltja, hogy átlépjék üzletünk. Így úgy értékeltük, hogy a kör mégiscsak bezárult. Mi pedig ZÁRVA TARTUNK!


A zárva tartás nem jelenti azonban azt, hogy

ONLINE

formában ne teremtenénk meg a vásárlás feltételét

olyan módon,

hogy eleget tudjunk tenni a jogos egészségügyi előírásoknak.


Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy beleképzeljük magunkat az Önök helyzetébe.

Életvitelük teljesen átalakult.

Feladataik, prioritásaik megváltoztak.

Az összezártság, a gyerekeikkel való szoros együttlét és felelősség mondhatni

„24 órás” szolgálatot követel Önöktől.

Most nem csak szülőként, hanem pedagógusként, programszervezőként és még sorolható lenne mennyi mindenként kell helytállniuk.

Ezen terhek enyhítéséhez szeretnénk a magunk eszközeivel, lehetőségeivel hozzájárulni.

Szeretnénk játékainkkal, fejlesztőeszközeinkkel „besegíteni” ebben a nehéz időszakban.

A jó játék feloldhatja a mentális feszültséget!

Az mi első segítségünk, hogy minden rendelkezésre álló termékünk bolti árából

-20%

engedményt adunk.